Az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, nem csak a fizetési kondíciókon, de az egészségügyben dolgozók szociális körülményein is javítani szeretnének.
Hétfőn a sürgősségi ellátás idén januárban elindított új rendszerének eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Kásler Miklós, a helyzet javulását kiemelve, kérdezni azonban nem lehetett. A szakmai vélemények azonban más képet festenek.
Kórházak gazdálkodásával szembeni garanciaszabály, ösztönzőelemek, köz- és magánellátás kapcsolata, üzleti vagy állami biztosító - ezekről is beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.
Az Index szúrta ki Ruby Rose színésznő Instagram-posztját, melyben egy magyar állami kórházból posztolt néhány képet. A jelek szerint rendesen megijedt a Budapesten forgató celeb.
Az egészségügyben minden szempontból egyértelmű a hátrányunk, tragikus a helyzet - fejtette ki a 24.hu-nak adott interjújában Jaksity György, a Concorde igazgatósának elnöke, aki a magyar gazdaság általános jellemzőiről is beszélt.
A kormány jóváhagyta a sürgősségi ellátórendszer átalakításának koncepcióját, melynek értelmében az osztályokra érkező betegeket 5 kategóriába sorolják és ennek megfelelő ellátásban részesülnek - írja a Népszava.
A magyarok várható élettartama az egyik legalacsonyabb egész Európában, a rákos halálozás tekintetében sajnos vezetünk, a magyar fiatalok és felnőttek is sokat dohányoznak, kimagaslóan elhízottak vagyunk - csak hogy néhány fontosabb adatot felvillantsunk a most megjelent európai összesítésből. És még nincs vége: Bulgária után nálunk halnak meg a legtöbben a levegő rossz minőségével összefüggésben. Bár az egészségügyi kiadásaink növekednek, egyre nagyobb arányt képvisel az emberek zsebből történő fizetése és más országok nagyobb tempóban költenek, így egyre hátrébb csúszunk itt is. A kórházakra vonatkozó statisztikát nem lőjük le az elején, de annyit elárulunk: itt is vannak igazán magyar sajátosságok.
A szaktárcánál, a mentőszolgálatnál és az egészségbiztosítási alapkezelőnél indított ellenőrzést a sürgősségi betegellátás kapcsán az Állami Számvevőszék ÁSZ) - írta pénteki számában a Magyar Idők.
A kormány 37 milliárd forinttal megemeli az Egészségügyi Alap kasszáját - ezt jelentette be Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Állami Számvevőszék "Fókuszban az egészségügyi szakrendelők" című jó gyakorlatok konferenciáján az ÁSZ hírportál cikke szerint.
További béremelésekről tárgyal az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pénzügyminisztériummal az egészségügy területén - derült ki Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár interjújából, amit az origonak adott. A magánbiztosítóknak is üzent az EMMI államtitkára.
Érdekes üzengetés bontakozott ki a sürgősségi osztályok jövőjéről, a Magyar Idők hasábjain. A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettesének üzenetére most Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke reagált.
Óriási érdeklődés övezi a magyar egészségügyről és annak várható átalakításáról szóló híreket mostanában, nem árulunk el nagy titkot, hogy a Portfolio témában született írásai is népszerűek. A Szent János Kórházban megfordult olvasónk, aki figyelemmel követi a témában írt cikkeinket, egy teljes galériát osztott meg velünk. A képeken egyértelműen látszik, milyen állapotban van az intézmény, így ha csak innen néznénk a nemrégiben bejelentett átfogó fejlesztési terveket, azt mondhatjuk, sürgető a beavatkozás. Képgaléria a cikkünk végén!
Az már megszokott, hogy az egészségügyi kormányzat társadalmi vita nélkül, úgynevezett salátatörvényben készíti elő az érdemi változásokat. Bár a rend és a szigorúság nagy, valahogy ki-kikerülnek a médiához az előterjesztések. A médiához került javaslat szerint ezt a salátát már rég fel kellett volna szolgálni, de a benyújtás valamiért késik. Így nem tudjuk, hogy a megismert szöveg végül is a parlament elé kerül-e, lesz-e törvény belőle, de az előterjesztés a sorsától függetlenül mindez jelez valamit abból, hogy hogyan gondolkodik a kormány, milyen politikai megrendeléseket kíván teljesíteni a szaktárca.
Amellett, hogy a kormány teljesen szétválasztaná az állami- és magánegészségügyi ellátást, van egy másik terv is, amiről kormánypárti képviselők beszélnek név nélkül a Parlamentben - írja a hvg.
Több érdekes, sokatmondó ábrát is felfedeztünk a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi költségvetési elemzésében. Az egyik ilyen bemutatja, mekkora gondot okoz az egészségügyi intézmények évről évre újratermelődő tartozásállománya.